“Nem vagyok elég jó”

‍

A "nem vagyok elég jó" érzésével sokan küzdünk. Gyökerei a gyermekkorba nyúlnak vissza. Sokszor arra is nehéz ráismerni, mennyi kritikával kellett szembenéznünk gyermekkorunkban, nem vagyunk tudatában az átélt fájdalomnak, a leértékeléseknek, a bent tartott szenvedésnek, melyek mély sebet ejtettek.

A "nem vagyok elég (jó) érzéséhez vezető mély sebeink keletkezhettek a következő tapasztalatokból:

- folyton összehasonlítgattak másokkal,

- bujtatott kritikával illettek,

- irreális elvárásoknak kellett megfelelned,

- gondot kellett viselned valamelyik szülődnek (pl. édesanyádnak, ha egyedül maradt, vagy függőségben szenvedő szülőnek),

- alárendelt szerepbe kényszerültél,

- nem adtak kellő autonómiát, szabadságot,

- nem a "megfelelő módon" szerettek (majomszeretet, távolságtartás stb.),

- egy testvéred árnyékában nevelődtél, ő volt a kedvenc,

- a hallgatás volt a szüleid fegyvere,

stb.

Ezekben az esetekben megtanultuk: sosem lehetünk elég jók, vagy éppen extrém módon túl kell teljesítenünk, hogy némi elégedettséget érezzenek velünk kapcsolatban. Még felnőttként is ezért kepesztünk.

A sémák felülírása munkát, tudatosságot igényel, de jutalma a megkönnyebbülés, a felszabadulás, a kreatív erő megélésének lehetősége.

‍